A gazdátlan Prónay-kastély és melléképületei
| Romhány másik felén: a Palóc 40 utolsó szakasza a falu széléről (S+ jelzés), háttérben a Vér-hegy |
A turulszobrot kedvenc fáim őrzik
| Rákóczi és a romhányi csata turulos emlékműve (a 2003-as Pro Patria emléktúra harmadik napi rajthelye) |
Frissen festett szép házakat, becsben tartott emlékműveket s az elhagyott, összedőlésre váró Prónay-kastélyt őrzik a romhányi fényképeim. Na meg a falu történetét, mint a nap során még máshol is; a környéken a turisztikai hivatal egységes táblákat helyezett el a falvakban, s a jegyzetelés legegyszerűbb módja a kattintás. Egy és háromnegyed órát voltam itt, de nem baj: ez egy honismereti gurulás, nem teljesítménytúra.
Erről a szakaszról sokkal jobban beszélnek a képek, hiszen több a nézni-, mint az említenivaló. Kétbodonyban megcsodálom a magyar útépítőipar remekbe szabott alkotását. A kis templom kulcsát úgy kellene megszerezni valahonnan, de már voltam fent a toronyban is pár éve, s múlik az idő anélkül is. Innen egy emelkedőn lehet kijutni a faluból. A platóról jól látszik, hogy körbe minden irányban égetik a tarlót, Bodonyban még a pernye is rám szállt fényképezés közben. A víztározó után megtekintem az út menti mocsárvilágot.
| Úgynevezett „aszfaltút” Felsőbodonyban (jobbra az SK jelzés, hátul Romhány) |
| Kétbodony és Szente között a platón ágazik le a Romhány óta aszfalton jövő sárga jelzés |
A kétbodonyi-víztároló és Szente között út menti mocsarat ír elő a térkép
Szente határában jellegfát jelez a térkép. Meglepetésemre egy közönséges fenyő az, s ráadásul az első gazda kertjében. Csak attól jellegfa, hogy körbe mindenhol lombos erdők honosak itt. A falu közepén nézelődés közben valami hangos nyávogásra leszek figyelmes. Egy fémgyűjtő autó köröz lassan a falu utcáin, a hangszórójából pedig végtelenített szalagról fülsértő hangerejű és magyartalanságú reklám háborítja a település csendjét, szerencsére még elég távol tőlem. de feljebb már nem úszom meg. Szerpentines nagy emelkedő vezet ki a faluból.
Jellegfa Szente határában (tájidegen fenyő)
Szabadtéri kemence a templom előtt
| A zajkeltő vasgyűjtő autó („Keresd a békét, és megtalálod – jó messze tőlem”) |
| Kompozíció házzal és kukoricával (bocs a fa tetejéért, nem találtam jobb helyet a kattintáshoz) |
Nagy levegő: ezen az emelkedőn kell kijutni Szentáról