Erre az előadásra még emlékszem
A hiányzó diplomát a pályatársak pótolták
A képek többségét saját kezűleg feliratozta
Nem kell sokat unszolni a bácsit, hogy beüzemelje a recsegő gramofonlemezt
Tolnay Klári életrajza (a becsillanó tükörképet nem sikerült kivédeni)
A múzeum után a Vay-Zichy kastély következik. A szépen felújított épület és kert most egy belga tulajdonában van, aki nyaralónak használja. Bemenni nem lehet, csak a kerítésen át kukucskálni. Mégis jó ez így, mert ez a ház legalább nem dől össze, mint az ugyancsak kerítésen át látható Prónay-kastély Romhányban. A szép múzeum és a kastély után hideg zuhanyként ér az ebek harmincadjára hagyott állomásépület, ahol hiába reméltem bélyegzőt.
A felújított Vay-Zichy kastély és melléképülete
A vasútállomás épülete, ahova naivan bélyegzőért tértem
Lassan már menni kellene, de a térképen még feltűnt egy pincesor. Ha már ilyen szépen ki van emelve, biztosan érdemes megnézni. A pincék kezdeténél hatalmas hordó áll (utóbb derül ki, hogy az egyik gazda magántulajdona, Egerből hozatta). Feljebb vidám társaság, mindenáron borozni akarnak hívni, de ellenállok. Némi huzavona után figyelmembe ajánlják, hogy egy sorral feljebb kifőzde is működik. Ez már jobban érdekel! Arra gurulok, s a szabadtéri tűzhelynél érdeklődöm. Akkor derült ki, hogy tréfát űztek velem, mert nem nyilvános kifőzde van itt, hanem az iménti társaság ebédje készül. De már ekkor nincs visszaút, Pavlokin gazda (akié a hordó is), nagy adag káposztával vendégel meg mint messziről jött turistát, s mutatja a pincéjét (a legkisebbek egyike itt), a fényképeket a falon s a vendégkönyvet, meg a kétbodonyi kastélyból ideszállított cserépkályhát. Igazi magyaros vendéglátás, mint a mesebeli nagykönyvben, pedig csak egy arra tévedt kóbor idegen vagyok... Meséli, hogy ők újították fel ezt a pincesort, tartják fent a Tolnay-múzeumot, s most tervezik a Tolnay-kúria felújítását is teleház céljára, meg építenek odafönt a piros jelzésen egy kilátót (ő úgy mondja: messzelátót), amely hamarosan meg is nyílik. Borverseny is lesz nemsokára. S mindezt önerőből, a helyiek összefogásából! Hihetetlen ez a falu, a legjobb értelemben vett polgári önszerveződés mintaképe. Megérte három órát eltölteni itt, ha nem is jutok el emiatt Hollókőig ezen a hétvégén, s megéri idelátogatni mindenkinek.
A pincesor kezdete (az egri hordó Pavlokin úr magántulajdona)
...és ahogy a turistát megvendégelik a helyiek!
A kétbodonyi kastlyból származó kályha
A pincét az elnök úr is meglátogatta (a képen több pohár bor után)
Most már látszik, hogy nem jutok ki holnap reggelig a Cserhátból, sőt a legpesszimistább tervnél is kevesebb távot teszek meg, de nem bánom. Cserhátszentivánig mindenképp elmegyek, aztán meglátjuk, hol kapok szállást.
Mohorától Cserhátsurányig
Surány füst nélkül
Surány füsttel (a két kép között két és fél perc telt el)
A Szanda jellegzetes kettős csúcsa, balra a megmaradt várrom
