Turistajelzések
Előző oldal Vissza Következő oldal
3. oldal
Túl a szabványon – a legszellemesebb megoldások
Ebben a fejezetben néhány olyan alkotást mutatok be, amelyek különösen elnyerték a tetszésemet. Egyik sem szerepel a szabványban, de kreatív megoldások, amelyekből további ötleteket lehet nyerni.
Egyértelműek, és mind hozzátesznek valamit a szabványhoz – ez fontos, ha a szabályoktól el akarunk térni.
(Szívem szerint ez a fejezet állna legelöl, csak sehogy sem tudnám megmagyarázni, mi benne a logika. :-))
|
Egy ritkán használt, de azért ismert és követésre méltó jel: a pont az út (a „mondat”) végét, az utolsó piros négyszöget jelenti.
Pilis, Lajos-forrás
A felvétel ideje: 2004. október.
|
|
A kép a kóspallagi temető mellett készült. Az utolsó jelzésre alkalmas oszlopon jelezték előre a közeli elágazást. A festőművész az egyértelműség kedvéért a temetőt is feltüntette.
© efemm. Köszönet efemmnek és Tibetnek a közlés engedélyezéséért.
A felvétel ideje: 2004. december.
|
|
Véletlenül két temető került egymás után: ez a jel is a képen elöl látható elágazást mutatja. Miközben a művész a nyíllal érzékelteti, hogy ott elöl majd balra kell menni, egyúttal arra is felhívja a figyelmünket, hogy ne menjünk jobbra.
A CJ festés mutatja, hogy itt halad a Corvin János Emléktúra 80 teljesítménytúra útvonala, ha valakinek a piros jel nem lenne elég.
(A képen a Corvin 80 résztvevői láthatók, amint a jelzés szerint balra mennek, és egyidejűleg nem mennek jobbra.)
Acsa, Járosi László festménye
A felvétel ideje: 2005. július.
|
|
Uppony közelében, a Damassa-szakadék nyugati kijáratánál látható a hajtűkanyar alakját szimbolizáló jelzés, mely mindkét irányból jövőknek mutatja a letérés irányát.
Upponyi-hegység
A felvétel ideje: 2004. február.
|
|
A környezet olykor segít a festék gazdaságos használatában. :-) A Vértesben, Körtvélyespusztától nyugatra álló nyírfa kérge elég fehér volt jelzésalapnak.
A felvétel ideje: 2004. október.
|
|
Fordítva ritkábban sikerül a dolog: a sárga híd korlátján a sárga jelzéshez elég volt a jelzésalapot megpingálni. Sajnos a korrózió a jelzést sem kíméli.
Vigyázat! Az itt és az előző képen látható megoldást csak akkor alkalmazzuk, ha teljesen egyértelmű, azaz kirí a környezetből és méretében is megfelelő! (Lásd az ellenpéldát a csörögi esettanulmányban.)
Nagytarcsa, gethe és (budai-)H.G. festménye
A felvétel ideje: 2005. július.
|
|
Különös bátorságra vall az út mentén heverő rozsdás vödörre festeni a jelet, de bejött: ez a vicces sárga jelzés éveken keresztül mutatta az utat a Palóc 40 teljesítménytúrán.
(Tegyük hozzá, hogy ezt csak megerősítő jelzésként alkalmazták, s a nyíl sem elágazást, hanem a továbbhaladást jelzi! „Rendes” jelzésként ez nem lenne megfelelő.)
(Hasonló megoldást alkalmaztak az első Isaszegi csata emléktúrán, ahol az útmenti szemetesbe kitett vécékagylóra festettek, de azt 2005-ben már nem láttam.)
A felvétel ideje: 2003. március.
|
|
Ez a kép nem az oszlopon látható saját jelzéseim miatt került ide, hanem a mögöttük levő földbeásott gumiabroncsok miatt. A jóember talán a kerítése sarkát akarta védeni velük a járművek támadásától, de egy jelzésfestő megtalálta őket. Lehet, hogy a most újszerűen kinéző villanyfa akkor még nem volt ott (hiszen akkor ütközőre sem lett volna szükség), és ezért használta a gumit. Az ötlet kiváló, a jelzés eléggé tartós, de alacsonysága miatt csak közelről látható, és nem áll ellen a gyomnövények rohamának. Az út felújításakor ezért mégis inkább a póznára került a jelzés.
József-hegy, Üröm és Békásmegyer között
A felvétel ideje: 2005. július.
|
Nyilak
|
A szabvány szerinti kanyarjelzésben csak a jelzésalap van nyilazva, a sávjelzés nincs. (Más kérdés, hogy ez itt a kopás miatt kissé kereknek látszik, ezért nem elég nyílszerű.)
Acsa
A felvétel ideje: 2005. július.
|
|
A jelzésfestők gyakran mégis kitöltik a nyíl hegyét a sávjelzéssel is, így feltűnőbb és messzebbről értelmezhető jelet kapnak, amely a fenti képen látható kopás esetén is egyértelmű marad.. A gázvezeték nyila amúgy is adja magát, bár a mérete nem felel meg a szabványnak.
Csörög
A felvétel ideje: 2005. július.
|
|
A festő itt megpróbálta összeházasítani a rendelkezésre álló felületet a közel szabványméretű nyíllal, a lukak figyelembe vételével. Ezzel a megoldással a gázvezeték oszlopának eredeti sárgasága is megmarad. Az előző példánál ez nem lehetett szempont. :-)
OKT, Vértes, Vörös-lyuk
A felvétel ideje: 2004. október.
|
|
Szabványon kívüli, de elterjedt és jó módszer a nem sáv alakú jelzések nyilának megerősítésére.
Vértes, Nagy-Szállás-hegy
A felvétel ideje: 2004. október.
|
|
Egyetlen oszlopon kétféle nyilazási módszert láthatunk. A felső még ennyira sem szabványos, mint az alsó, de a T-kanyarban így is egyértelmű.
OKT, Vértes, Várgesztes és a Mátyás-kút között
A felvétel ideje: 2004. október.
|
|
A már látott példán ugyancsak elmarad a jelzésalap nyilazása – ez a megoldás teljesen elszakad a szabványtól. (Talán az időközben megkopott feliratok kedvéért.)
Vértes, Gém-hegy
A felvétel ideje: 2004. október.
|
NAAAAAGYok
A jelzésalap a szabvány szerint 10*12 cm-es téglalap; a nyilazott jelzésalap pedig ugyanez egy derékszögű egyenlőszárú háromszöggel kiegészítve, ami tehát könnyen kiszámolhatóan egy 10*17 cm-es téglalapba fér bele. A szabvány lehetővé teszi a 150, 200, 250 százalékos nagyítást, ha szükséges, de mindig szigorúan arányosan, valamint az ugyancsak arányos kicsinyítést az eligazító táblákon. Néha azonban ennek a túllépésére is látunk példát...
|
Ez a legnagyobb kék nyíl, amit ismerek, egy meredek emelkedő tetején hívogat és bátorít, hogy ott már be lehet fordulni, vége a mászásnak. Persze csak majdnem. :-) Ha még egy rövid susnyáson sikerül felkapaszkodni, akkor a kettővel feljebb látható oszlophoz jutunk.
OKT, Vértes, Várgesztes és a Mátyás-kút között
A felvétel ideje: 2004. október.
|
|
Az ország legnagyobb sárga jelzése Gödöllő és Domonyvölgy között, a 3-as út és az M3 kereszteződésében. Az autópálya lábára festett jel méreteit az autókon kívül a fénykép kedvéért, ideiglenesen melléragasztott 10*17-es szabványméretű kék nyílalap mutatja – a jel kissé meghaladni látszik a 250%-os nagyítást. :-) Sajnos azonban nem tartja meg az eredeti téglalap arányait.
A felvétel ideje: 2005. július.
|
|
Erről a hatalmas piros jelzésről a hatodik oldalon, az esettanulmányok között írok részletesen.
A felvétel ideje: 2005. július.
|
Előző oldal Vissza Következő oldal